fiók mélyére teszem
szavakba vésett arcomat
úgyse tudja senki
e Janus arcú létben
mit jelentenek
tükörre rótt rovásai

Grafika: Navratil Zsuzsanna

gyakran ihletet adnak
versírásra a kortársaim
mert annyi silány iromány után
kell a lelkemnek valami költészet

Grafika: Navratil Zsuzsanna

A Bartók Béla úton bandukoltam,
a körtértől nem messze,
hol az utca, lejteni kezd a Duna felé.
Tavasz volt, de az is lehet hogy ősz.

(tovább…)

Vajon ki vette le a labdát a bank tetejéről?
Olyan volt fentről, mint egy légyölő galóca.

(tovább…)

(A terepszín ruhás férfi mögött,
Egy fekete-fehér nő halad.
Testvéremmé fogadok ma minden kamikázét.)

(tovább…)

Újságot lapozott a szél
az akácfa tövébe bújva.
Haragvó zöld fenyők lebegtek
habcsók felhők között
s egy rigó magáról azt hitte
övé a kert, övé a világ.

(tovább…)

„Mentenem kéne ami menthető”
a költészet végvidékén bolyongva számba venni
mindazt mit ránk hagytak elődeink.

(tovább…)