Lelkünk kulcsa.
Azt mondják, száz éve meghalt
a táltos lelkű, részeges, magyar.
Száz éve már, porlad a csontja
hát írjon verset róla, ki akar.
S ha eléggé tetszetős a strófa
pénzt is kap érte, amit elihat
egy borgőzős pesti romkocsmában,
vagy csak úgy, a nagy semmi alatt.
Mert a semmi, itt mindig változatlan
konokul, búsan ugyan az a semmi
hiába kiáltják itt lent jó bolondok
ideje volna: Tenni! Tenni! Tenni!
Ott fentről, jó magasról,
köpnek rá mindig: – Nem lehet!
Kinek nem kell, ez a középszer
elmehet innen, vagy meggebed.
Már az Isten is elfordult e tájtól.
Csudákat tenni máshová jár.
Hol hiszik még hittel, hogy egy napon
a mennyekből majd alá száll.
A mi hitünk már rég kicsorbult,
mint fa görcsébe a rossz fejsze
De hiszünk hitetlen hitünkkel,
mint lelkünk kulcsa: Ady Endre