temenos

Aranyló mázától a vers
megfosztva pöre csontjai’.
Rágnak szavak új férgei,
emésztik azt mi nyers.

Vágyak vad orgiáját.
Remény s reménytelen.
Elkomorult múlt s jelen.
Dicsfényben nászi ágyát,

füröszti lelkünk szép lazúr,
(kékjében oly halovány)
s a végtelenbe egyre hull,

részekre bomlik a magány.
Mint figyel, csak figyel az Úr,
s szétoszlik bennünk ez őstalány.

Grafika: Navratil Zsuzsanna