Drónok harca 2.

avagy a huszonegyedik századi háborúk főpróbája Kelet Ukrajnában.

A kijevi hadsereg kudarcában legnagyobb súllyal ez a légi információszerzési fronton elszenvedett katasztrofális vereség játszotta a döntő szerepet. A szakadárok nagy tömegben használták a drónokat és nem csak speciális katonai kialakítású eszközöket, hanem olcsó, könnyen beszerezhető kisméretű, kamerás repülőszerkezeteket. Ezek hatótávolsága behatárolt, de a szakadárok ezeket a kis drónjaikat közvetlenül a „frontvonalakon” vetették be, és a cikk első részében leírt taktika mellett nincs is szükség túl nagy távolságokban folytatott felderítésre. Sokkal inkább a valósidejű és pontos megfigyelés a lényeg, erre pedig kiválóan alkalmasak.

A hatékony alkalmazásukban szerepet játszott az is, hogy az ukrán csapatok egy hagyományos, még a szovjet időkből megörökölt hadvezetési gyakorlattal próbálkoztak. Ez a mondhatjuk „tömeghadsereg” elgondolást sikerrel alkalmazta a vörös hadsereg a II. világháborúban. Lényege az, hogy a támadásaikat komoly tüzérségi előkészítés után, nagyobb tömegben bevetett harckocsikkal és gyalogsággal fejlesztik tovább. Csakhogy ha ellenfél nem alakít ki egybefüggő arcvonalat, illetve folytonosan mozgásban van, akkor a tüzérségi támadás alig okoz kárt nekik, de ők könnyen bemérhetik a támadó ütegek helyét. A harckocsik és a nagy gyalogsági egységek támadása is jórészt üres területre érkezik, mert a kis egységek kitérnek előlük és inkább csak alkalmanként, hátráltató, zavaró támadásokat folytatnak ellenük. Ez a gyakorlat első hallásra minden eddigi katonai elv felrúgásának tűnik, hiszen például egy stratégiai pont „önkéntes átadását” nem hiszem, hogy bármelyik katonai iskolán rendszeresen oktatnák. De a gyakorlatban a szakadárok gyakran ezt alkalmazták, átengedték, kikerülték a nagyobb támadó egységeket, velük párhuzamosan hátrább vonultak, majd amikor az ellenfél megállt, akkor ezek a kis csapatok néha már félóra múlva elkezdték őket körbefogni és támadni, ekkor már könnyű tüzérség és harckocsik segítségével és a távoli rakéta-sorozatvetők támadásával. Nem véletlen, hogy az ukrán csapatokat több helyen katlanba zárták, vagy azért kellett visszavonulniuk, mert ez a veszély fenyegette őket.
A hadvezetés hibái mellett a morálistényező is a kijevi csapatokat gyengítette, hiszen a szakadárok a saját területeiket, településeiket védték (a „szabadságos orosz katonák” pedig a saját nemzetüket) míg a támadók gyakran besorozott katonák voltak, akiknek a harci szelleme az első komolyabb összecsapás után elpárolgott. A hadtápnak és a felszerelés hadrafoghatóságának, karbantartásának is jócskán voltak hiányosságai az ukrán oldalon.
Lényeges kérdés a jövő szempontjából az, hogy a fent leírt harctéri gyakorlat az „orosz” oldaltól, egy csak erre a konfliktusra gyorsan kidolgozott módszer, vagy egy általánosan használt új alapvetés? Én az utóbbira hajlok, ugyanis beleilleszkedik a megújult orosz hadsereg-fejlesztési rendbe és ahogy már írtam, egy ilyen hadvezetés ez ellen jelenleg még az amerikaiak sem rendelkeznek megfelelő válasszal. Ugyanis az oroszok nagyon sokat tanultak. Az afganisztáni kudarcuk után a tömeghadsereg addig tökéletesnek hit elve elavulttá vált, az öbölháborúk pedig a harci technikájuk elmaradásával szembesítette őket. A válaszuk szerintem a következő:
1. A radar és légvédelmi rakéta rendszerek mobilizálása. A radarok nem állandóan, hanem csak „mintavételezési módban” működnek. Minden légvédelmi-eszköz állandóan mozgásban van.
2. A repülőiket, helikoptereiket zavaró berendezésekkel szerelik fel (Richag AV), amelyek alkalmasak az elektronikus rendszerekkel dugig tömött nyugati légierő, hadihajók, harckocsik, tüzérség „megvakítására”.
3. A szárazföldi csapatok, harckocsik, tüzérség a cikkben már leírt módszerek szerint harcolnak, kisebb együttműködő egységekben, a támadás-védekezés fő ereje pedig a távoli rakéta-sorozatvetők.
4. A harcokban egy új fogalom válik fontossá, a légtér feletti teljes uralom helyett, a harctér feletti közvetlen légtér uralma, amit drónok alkalmazásával érnek el.
Ez ellen ma egyetlen hadsereg sem tudna hatékonyan harcolni. Az első megoldandó feladat a rakéta sorozatvetők kiiktatása, amely hatékonyan csak egy tökéletes légtér uralommal oldható meg, de az 1. és a 2. pont miatt ez csak roppant súlyos veszteségekkel lehetne kivívni. Amennyiben nem vagy csak korlátozottan tudják ellenőrizni a légteret, akkor a saját csapatokat nem lehet hagyományosan bevetni, hanem ugyan azt a harcmodort kell alkalmazni, mint az ellenség, vagyis szétszórt egységeket, távoli tüzérséget és drónok tömegét. Ez pedig egy eddig még nem ismert háborút jelent, ahol a frontvonalak teljesen hullámzóak, de leginkább mégis az első világháború súlyos emberveszteségeket produkáló állóháborújához hasonlíthat majd, mert egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon. Ehhez a második feladatot kell megoldani, vagyis a drónok semlegesítését. De a drónok elleni harc jelenleg még nagyon gyerekcipőben jár. Gyorsak, kicsik, ha megfelelően festik őket, akkor nagyon nehéz észrevenni őket nappal is, de az infravörös kamerával felszerelt éjszaka változataik szinte láthatatlanok. A jövő háborúinak talán legfontosabb eleme lesz az ellenük való védekezés megoldása.

Folyt.köv