A Tisza táján

Ezerszer vert, s ezerszer áldott.
Fenséget szült, termett hitványat.
A bánat ült itt tivornyákat.
a Tisza tajan

Mint az állat, kit gazdája ver,
de csókot lehel mégis kezére,
s ott szűköl szemébe’ a remény,
hogy kemény szavát valaki érti,
s szeretve, imádva, félti,
e vizek járta tájra, ráomló magányt.

Ezerszer vert, s ezerszer áldott.
A világot innét megváltott
álmok soha nem indulnak.
Mindig porba hullnak, élettelen.
Nincs boldog szerelem, csak a halál
talál itt párra. Nyelvébe zárva,
reménytelen harcát vívja itt az élet,
de álmodik mindig szépet,
hűséggel, igazat, magyart.

Grafika: Navratil Zsuzsanna