temenos

Alszik az éjszaka, csendje borul rám
szunnyad a sápadt vén teli hold.
Nyugszik az égen a Vénusz ölében,
s őrzi szerelmük egy árva kobold.

Pislogó csillagok ezrei nézik,
mint szárnyal egy fáradt bagoly.
Halk huhogása messzire hallik,
várja a párja már valahol.

Tompul az éjjel a néma lidércek
vert hada visszavonul.
Szökkenő hírnökeként kikeletnek
Lobban az égre egy fénykoszorú.

Ébred a város a kormos, az álmos,
de hangja még nem zakatol.
Rezzen a fákon kék puha bársony
hajnali szél dala, szól.

Koppan a járda, zörren az utca,
rebben egy fürge madár.
Mozdulok én is, csörren az óra,
vár rám a szürke magány.

Grafika: Navratil Zsuzsanna