Végtelenül

A szférák zenéje, patakcsobogás
s angyalok karát idézi madár ének.
A tiszta lélek sohasem magányos.

vegtelenul


Emlékszem álmos, borongós nap volt
mikor e Földre megszülettem,
de estefelé felragyogott a Nap.
Megnézett magának és a homlokomra
lágy csókkal rálehelte titkos bélyegét.

A híd deszkáin egy hangya fut,
s egy kóbor szellő suhan át a völgyön,
mint óriás pillangó szárnyaival
megcirógatja a smaragdzöld lombokat.

Egy most a világ, ahogy egyek vagyunk mi
szerelmes, mámoros ölelésben,
az idők kezdetétől a mindenségen át,
végtelenül.

Levetem magamról utolsó ruhámat,
mit eddig hagytam, rám aggasson a világ,
mert semmi sem oly félelmetes
az emberek szemében,
mint a szívig csupaszított lélek.

Én vagyok tükre e világnak,
s hagyom a verset, hogy megírja magát.

Grafika: Navratil Zsuzsanna